Junior Prima Díjas népzenész - zenei mediátor

Szeretek formabontó, úttörő lenni, újat teremteni. Zenei mediátorként, kultúraközvetítőként – önmagam építése mellett – próbálom a híd szerepét betölteni a művész és a közönség között ; legyen az koncert, beszélgetés, gyerekfoglalkozás: a lényeg, hogy munkám által a művészet szerepe erősödjön.

NÉPI hang-színek népmüvészeti kiadványok CD-vel

Interaktív dalos-kifestőfüzet kicsiknek és nagyoknak

Fedezd fel a kárpát-medence népviseleteit, hímzésmotívumait, gyerekjátékokkal, népdalokkal fűszerezve, CD-vel mellékelve. Rajta, kezdj hozzá, dalolj, színezz, játssz! - Laposa Julcsi

A füzetekben népi motívumok, népviseletes figurák találhatóak, dalokkal és játékleírással, CD-vel mellékelve melyeket elsősorban gyermekekkel közreműködve énekeltünk fel! Célom "népművelés", kultúraátadás játékosan, zenei nevelés óvodásoknak és kisiskolásoknak. Az első füzet 2017-ben látott napvilágot, melynek témája közismertebb népdalaink gyermekjáték leírásokkal, a második 2018-ban, ami a téli népszokásokat mutatja be matricákkal, majd 2019-ben megjelent a sorozat őszi része is. A befejező rész 2021 márciusában jelent meg, mely a tavaszi és nyári ünnepeinket mutatja be memóriajátékkal kiegészülve. Kiadványaimhoz kapcsolódóan interaktív óvodai foglalkozásokat és gyerekkoncerteket is tartok.

Laposa Julcsi gyerekkoncert

NÉPI hang-színek gyerekkoncert, ahol a művész barátaival népzenei utazásra hívja óvodás és kisiskolás korú közönségét. Előadásukban különböző népi hangszerek, ritmus-zajkeltő eszközök segítségével ismertetik meg a magyar népzenei anyanyelvet az év különböző népszokásaival. A közös játékokkal, együtt énekléssel mindenki egy népzenei folyamat aktív részese lesz.Töltsünk el együtt egy szép órát, "ahol a hagyomány élménnyé válik" . A Népi hang-színek koncertsorozat témája mindig az adott évszakhoz kapcsolódik, tavasz-nyár/ősz/tél. Zenészek: Laposa Julcsi, ének-hegedű ifj. Horváth Károly - tekerő, furulyák, brácsa-ének Tímár Márton - nagybőgő Vizeli Máté - brácsa, koboz

Laposa Julcsi: Baba-Mama zenebölcsi (0-3)


Laposa Julcsi baba-mama zenebölcsije ősszel is szeretettel várja varázshegedűjével a 0-3 év közötti gyermekeket szüleikkel, nagyszüleikkel együtt zenés-mozgásos-játékos foglalkozására. A program ideje 45 perc, mely mindenki számára nyitott. A foglalkozás során népdalokat, mondókákat tanulunk, szülők gyermekeikkel együtt mozgásos játékokat játszanak. Várok mindenkit, aki szívesen bővíti dalkincsét, vagy szeretne zenei légkörben játszani gyermekével. A zenés foglalkozás során az anyukák megélhetik, milyen pozitív érzelmeket hoz felszínre a foglalkozás a gyermekükkel való kapcsolatban, valamint megismerkedhetnek különleges ritmushangszerekkel, melyek segítségével közös zenélésre és éneklésre van lehetőség.

Laposa Julcsi: Zeneovi (3-6)


Előadásommal arra törekszem, hogy különböző népi hangszerek, ritmus-zajkeltő eszközök segítségével megismertethessem magyar népzenei anyanyelvünk alapjait. A rendkívül gazdag kárpát-medencei népzenei kincsből merítve, évszakokhoz kötődő szokásdalokat, mondókákat tanulunk meg és a népi játékokra is hangsúlyt fektetünk. Játékokkal, együtt énekléssel mindenki egy népzenei folyamat aktív részesévé válik.

 

 

Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Az Adatkezelési tájékoztatót megértettem és hozzájárulok, hogy a Laposa Julianna az általam megadott e-mail címemre – hozzájárulásom visszavonásig – hírlevelet küldjön, az adataimat kezelje és kapcsolatba lépjen velem marketing célú megkeresésekkel.

Amennyiben már nem szeretnél több hírlevelet kapni tőlem, bármikor leiratkozhatsz bármelyik levél végén vagy lépj velünk kapcsolatba a szervezes@laposajulcsi.eu e-mailen.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices here.

ZALA zenekar

A 2007-ben alakult zenekar célja Zala megye, vármegye hangszeres és énekes népzenei hagyományának ápolása. Az ország délnyugati csücskének zenei sokszínűségéből nemcsak a különböző apró tájegységek / Hetés, Muravidék, Göcsej../ páratlan szép dallamait képviselik. Első lemezünk 2017 tavaszán jelent meg „Szép Zalában születtem” címmel.

A zenekar tagjai:

  • Laposa Julcsi: ének, hegedű
  • Avas Bendegúz: duda, tárogató, klarinét
  • ifj. Horváth Károly: ének, brácsák, tekerő
  • Hintalan Gergő: nagybőgő, klarinét
  • Rezes Gábor: nagybőgő, koboz, tambura
  • Szili Péter: nagybőgő

Egyéb formációk

Kanizsa Csillagai


A Kanizsa Csillagai Művészeti Egyesületet az 1993-óta működő Kanizsa Csillagai cigány hagyományőrző együttes tagjai hozták létre 2000-ben, a sikeresebb munka érdekében. Az egyesület tagsága jelenleg 15 főt számol, fő célja a cigány kultúra felkutatása, megörökítése, a hagyományőrző cigány táncok és zenék tanítása, sokszínűségének bemutatása.

Szili Péter Szuperbend